kisteherautó bérlés

Kis teherautó bérlés Budapest, szőnyegtisztítás.hu partner oldal

Szőnyegtisztítás partner szolgáltatás:

Kis Teherautó bérlés, illetve a magyar autó bérlés

A Magyar Autókölcsönzők, illetve a Teherautó Kölcsönzők Szövetségének adatai alapján, az árbevétel a 2011-es évhez képest jóval alul marad, annak ellenére, hogy a piacban növekedés tapasztalható. Mindez annak köszönhető, hogy a piacvezető cégek folyamatosan fejlődnek, fejlesztenek, és ez által nagyon pozitív eredményeket érnek el.

Az már most megállapítható a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy a tavalyi év eredményei az idei évben is elérhetők lesznek, sőt ha minden a várakozásoknak megfelelő lesz, akkor még túl is szárnyalhatók. A Forma 1-es rendezvénynek köszönhetően a leg eredményesebb hónap az augusztus volt, mely nagyon sok turistát vonzott hazánkba, ezáltal növekedett a teherautó bérlés is.

kisteherautó bérlés Budapest

kisteherautó bérlés

Haraszti Géza elmondása szerint sajnos még mindig nem elég egy ég számár az, ha csak teherautó bérléssel foglalkozik, muszáj más kiegészítő szolgáltatást is nyújtani, mint például a gépjármű értékesítés, vagy szerviz szolgáltatás, vagy alkatrész forgalmazás. Mindenképpen fontos megjegyezni, hogy az elmúlt három év eredményei növekedést jeleznek.

Az eredményességi jelzők alapján már teljes mértékben megállapítható, hogy a 2013-as év eredményes és kiemelkedő, ami a teherautó bérlést illeti. Persze hosszút távú prognózist nem szabad felállítanunk, de az eredmények már meg-meg mutatkoznak.
A reptéri forgalom nagyban befolyásolja a teherautó bérlésnek a mértékét.

A Magyar Légiközlekedési Vállalat csődje sajnálatos módon a szektor ezen területére nagy hatással, volt, megérezhető volt a negatív változás. S mivel a az a terv, hogy Magyarország régiós légi kikötő legyen, dugába dőlt. és mivel a fapados járatok megemelkedtek, és mint tudva lévő, ezen járatokat többnyire a hátizsákos turisták veszik igénybe, sajnos nem növelte a teherautó bérléssel kapcsolatos forgalmat. Viszont annak köszönhetően, hogy vannak olyan rendezvények, melyek meg növelik hazánk látogatottságát, mint például a Forma 1-es rendezvény és olyankor több a teherautó bérlés, kompenzálódni látszik az üzletág Haraszti László MAKSZ elnök véleménye alapján.

Ha bármi más kérdése van kisteherautó bérléssel kapcsolatban keresse fel honlapunkat: kisteherautoberles.co.hu