Legek, a tamási masszázslistáról
A Tamási Fürdőben rendkívül változatos a paletta azt illetően, hogy milyen masszázsok vehetők igénybe típusaik szerint.
Minden kétséget kizáróan, az egyik leginkább népszerű masszázsfajta a lávaköves. Ennek a masszázsfajtának számos előnye létezik, mitöbb, a maga „csúcsideje” is különösen jól behatárolható. A lávakövek a leginkább kedvező módon nem máskor, mint a nagy hidegek alaklmával, az év végi és évindító hideg, téli hónapokban bizonyulnak a leginkább hatékonynak., hiszen az emberi test ilyenkor tetőzik fáradékonysága csúcsán.
A lávaköves masszázst illetően lehetne boncolgatni, hogy hány válfaja létezik, ám a masszőrök minden alaklommal páciens alapján döntik el, melyik típus a kifizetődő egy adott vendégnél. A kellemes érzetnél már csak annak örülhet jobban az ember, hogy a lávaköves masszázs nagy mértékben javítja a keringést, az immunrendszert, stresszoldó és izomlazító hatása is van.
A Svédmasszázs esetében egy enyhe képzavar fogalmazódhat meg fejünkben, hiszen nevével ellentétben nem az északiak alkalmazták legelsőként a technikát. A masszázs ezen típusának előfutárként szolgáló kialakulása Egyiptom és Kína aranykorára vezethető vissza. Jóllehet, az évek során a svédmasszázs jelentős pálforduláson ment keresztül, az emberek már nem vonnak párhuzamot – olyannyira nem, hogy a fejlett svédmasszázs atyjának Henrik Linget és George Mezgert tekintik.
Míg más masszázstípusok némelyike a spiritualizmus és az energetikai tanokból indul ki, a svédmasszázs nem más, mint színtiszta anatómiai gyakorlat. A svédmasszázs az egyik legjobb választás, ha az ember izületi gondokkal, reumával, vagy gerincbántalmakkal viaskodik.
Végül, listánk végén a hölgyeknek kedvezünk. A legenda úgy tartja, hogy Kleopátra tejben-vajban fürdött. A híres kényeztetést a Tamási fürdőben duplán megfejeljük: fürdés helyett pihentető masszázzsal, a tej és vaj helyett pedig mézzel. Ha túl lassúnak érezzük magunkat, a mézes masszázs technikája kifejezetten előnyös lehet számunkra, hiszen egyik legnagyobb erénye, hogy a reflexpontokon fejtik ki hatásukat, így energikusabbnak érezhetjük magunkat egy mézes masszázs után. Arról nem is beszélve, hogy szebbek lehetünk, mint Kleopátra maga, hiszen a bőrre is jótékony hatással van a méz.
A Tamási Fürdőben a fentiek mellett lehetősége van kipróbálnia sportmasszázst, szegmentamasszázst, bőrradírt, köpölyözést, thai herbal és aromaolajos masszázst is.